2018-ban a nemzetközi szaksajtó is felfigyelt ránk: egy meghívás nyomán regisztráltunk a Financial Times Európa leggyorsabban növekvő cégeit monitorozó projektjébe (Europe’s Fastest-Growing Companies 2014-2017), de ennek eredményéről a következő Hírlevelükben számolunk be.
Persze számos egyéb momentumot is érdemes felidézni ebből az évből.
Meggyőződésünk, hogy az üzleti siker két alapvető feltétele a folyamatos szakmai fejlődés, illetve a partnerekkel való minőségi kapcsolattartás. Ezért is tekintettük fontosnak, hogy részt vegyünk az Eurotieren, a kontinens legnagyobb mezőgazdasági kiállításán Hannoverben, ahol meglévő és potenciális beszállítóinkkal is személyesen tárgyalhattunk.
A szokásos szakmai útjaink ezúttal Brüsszelbe és Prágába vezettek: először a partnereinket vittük tanulmányútra az Adisseóhoz, majd részt vettünk a nagynevű világcég disztribútori találkozóján is. Ott voltunk továbbá a Tojás Világnapon ismét, és ebben az évben rendezték meg Bács-Kiskun megye első networking konferenciáját is – ahová szintén meghívást kaptunk.
GMP+ és EKÁER
Természetesen a saját házunk táján is volt számos teendő: megvásároltuk kiskunmajsai telephelyünket, ahol elkezdődhettek a beruházások, illetve a felújítások. A gyártási gyakorlatunk megkapta a GMP+ minősítést, és eleget tettünk az európai adatvédelmi követelményeknek is (GDPR), valamint mi is bejelentkeztünk az EKÁER-be.
Továbbra is igyekeztünk a munkát még szervezettebbé és hatékonyabbá tenni, amiben a ToDoist feladatmenedzser és az új autóflotta kezelő partnerünk nagy segítséget jelentett. És persze Horváth-Szász Emese is, aki 2015-ben irodavezetőként csatlakozott hozzánk, 2018-ban pedig operatív vezetőnek neveztük ki. Büszkék vagyunk arra, hogy tehetségével a mi csapatunkat erősíti.
A cég munkatársi létszámának bővítése érdekében külsős HR tanácsadót vontunk be a kiválasztási folyamatokba, vezetőinket pedig coaching képzésre neveztük be – hiszen egy vállalkozás éppen annyira erős, amennyire az azt működtetők alkalmasak feladatuk ellátásra.
A kiváló terméknek is kell a cégér, úgyhogy folytattuk marketinges „önképzésünket” a Geszti Special 2.0, illetve a VII. Nagyker és Gyártói Konferencia keretében. Ugyanezzel a lendülettel profi fotók készültek a cégről, megújítottuk a honlapunkat (már igény volt az angol nyelvű verzióra is), egyedi zsákokat készíttettünk, online életünk menedzselésével átmenetileg megbíztunk egy marketingcéget. Ebben az évben első alkalommal mértük fel ügyfeleink elégedettségét, és kiküldtük az első NEOCONS Hírlevelet partnereinknek, valamint elkészült a nyomtatott cégtájékoztatónk (a magyar mellett angol és orosz nyelven is).
Társadalmi felelősségvállalás és csapategység
Igyekeztünk fejlődni a társadalmi felelősségvállalásban, ezért támogatói jegyek vásárlásával segítettük a Susana című oratórium első magyarországi bemutatóját, amely a Vigadóban került megrendezésre Händel születésének 333. évfordulója alkalmából.
A csapategységet ebben az esztendőben is lazább programokkal erősítettük: volt családi napunk Tordason, az Élményfaluban, a gyerekek ezúttal is kaptak csomagot a NEOCONS Mikulástól, a karácsonyi céges partit pedig egy dunai hajóra szerveztük meg. Karácsonyra természetesen a partnerek is kaptak ajándékot, ezúttal céges pálinkát. Amit persze előtte leteszteltünk – hiszen tőlünk csak minőségi termékek kerülhetnek ki 😊.
Bódi Zsolt és Buri Evelin
tulajdonosok