Az évfordulók mindig jó alkalmat nyújtanak arra, hogy egy pillanatra megálljunk és visszanézzünk a mögöttünk hagyott időszakra. Ezúttal a NEOCONS 11. születésnapja alkalmából vesszük számba, hogy mi történt az elmúlt egy évben.
Tavaly egy külön sorozatban mutattuk be, hogy milyen állomásokon keresztül vezetett az utunk, hogy garázscégből nemzetközi szinten jegyzett középvállalkozássá váljunk. Célunk, hogy ne csak megőrizzük az eddigi eredményeket, hanem tovább fejlődve egyre több partnerünk számára legyünk biztos pont ebben a bizonytalan világban.
Az elmúlt egy év bebizonyította, hogy jó döntés volt Kiskunmajsára helyezni a székhelyünket, hiszen így az adminisztráció és a gyártás még professzionálisabb módon tud együttműködni. Régi és új munkatársaink is sikeresen alkalmazkodtak az új helyzethez, főleg, hogy a Covid-időszak elmúltával újra visszatért a céghez a megszokott családias hangulat.
A hatékonyság érdekében továbbra is sok energiát fektetünk a telephely és a cégirányítás további fejlesztésébe is. Zajlik a korábban megnyert két pályázati projekt megvalósítása: az üzembe egy új szoftvert és ezzel együtt robotkart, elektromos raklapemelőt, targoncát, automata zsákszáj varrógépet telepítünk, valamint egy új szociális épületet is építünk; továbbá készülünk az új vállalatirányítási rendszer bevezetésére, amely január 1-től már élesben fog működni. A logótól a csomagoláson keresztül a honlapig teljesen megújult a NEOCONS arculata és a marketing területén is szintet léptünk: reklámfilmünk többször volt látható egy kereskedelmi csatornán és a jövőben is tervezünk hasonló kampányokat.
Közben újabb külső visszaigazolást kaptunk arról, hogy jó irányba haladunk: megkaptuk a Dun & Bradstreet (tripla) AAA minősítését, melyre Magyarországon csupán a cégek 0,63 százaléka jogosult, így ez a kitüntetés azt jelzi, hogy a NEOCONS nemzetközi szinten is elismert, pénzügyileg stabil, hitelképes vállalkozás, akivel partnereink biztonságosan köthetnek üzletet. Ezen kívül GMP+ tanúsítványunkat is bővítettük, így már kisebb rendelési mennyiségben is tudunk a GMP+ követelményei szerint értékesíteni raktárunkból.
A pandémia elmúlásával újra lehetőségünk nyílt arra, hogy kiállításokon és üzleti utakon építsük kapcsolatrendszerünket és szakmai tudásunkat. Tavasszal már második alkalommal vettünk részt kiállítóként az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen. Nyáron pedig Bolognába, Olaszországba utaztunk a Pancosma disztribútori találkozójára.
Szemléletünk pozitív visszaigazolását látjuk abban, hogy az elmúlt egy évben nem csak termékkínálatunk bővült, hanem partnereink száma is nőtt, itthon és nemzetközi szinten egyaránt.
Eközben nem feledkezünk meg a társadalmi felelősségvállalásról sem: bronzfokozatú támogatóként segítettük az Országos Mentőszolgálat Alapítvány defibrillátor beszerzési programját.
Azt valljuk, hogy ebben a turbulens világban a folyamatos tanulás segít megmaradni a növekedési pályán. Ezért tulajdonosként üzletfejlesztési és vezetői képzésen is részt vettünk, mégpedig nem másnál, mint az egyik legsikeresebb hazai cégvezetőnél és „cápánál”, Balogh Leventénél. Motiváltan készülünk az előttünk álló hónapokra is, egyúttal kitartást kívánunk mind partnereink, mind üzletfeleink számára ebben a sok kihívással terhelt esztendőben is.
Bódi Zsolt és Buri Evelin
tulajdonosok