2018.05.15.
A vírus terjedéséről
Szakemberek szerint az afrikai sertéspestis vírusának terjedési sebessége 100-150 km évente, így – kimondhatjuk – nem volt elkerülhető a 2018. áprilisában bejelentett fertőzött vaddisznó megtalálása a Heves megyei Gyöngyös-Gyöngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területén. Magyarország ukrán határ melletti vidékén már 2017. nyarán kimutatták a vírus jelenlétét, s nemcsak a vadállományban, hanem a házisertések között is! A vírus terjedés a vaddisznók között így „normális” folyamatként fogható fel, viszont a házisertések esetében az emberi tevékenység szerepe hangsúlyozandó. Ezért ma Magyarországon az elsődleges feladat a házisertések megvédése a vírus terjedésétől, azaz a megelőzési intézkedések nagy komolyságú és szigorú betartása az ágazat valamennyi szereplője által, saját érdekünkben. Különösen fontos ez, mivel láthatjuk, hogy az árusertéseket nem érintő fertőzöttség esetén is gazdasági hátrányokat jelentő folyamatok indultak el a sertéspiacon, elsősorban az exportkorlátozások kapcsán, s ennek következtében a belföldi felvásárlási ár indokolatlan és gyors csökkenése révén. A piaci szereplők ezen helyzetre bizonyos fokig felkészültek, de hosszútávú hatását ma még senki nem tudja megmondani. Az élet megy tovább, a megváltozott helyzetet gazdaságpolitikai szinten kell helyére tenni. A szakemberek dolgoznak a kialakult helyzet enyhítési lehetőségeinek feltárásában, várjuk a fejleményeket.
Elgondolkodtató:
- Évi 40-50 ezer tonna sertéshús exportból való kiesését hallhatjuk a feldolgozói oldalról (ez kb. 10 %-a az összes sertéshús-termelésünknek), amelynek sorsa fogja meghatározni a hazai sertésfelvásárlási árakat. Ha megnézzük a mai magyar sertéshús fogyasztási statisztikákat, láthatjuk, hogy ez a mennyiség kb. 4-5 kg sertéshús/fő/év fogyasztási többletet kívánna a belföldi fogyasztóktól, hogy kompenzálhassuk az exportkiesést. 2006-ban volt az utóbbi 15 évben a legnagyobb az egy főre jutó sertéshús fogyasztás 27,9 kg-mal, 2013-ban volt egy mélypont a hazai sertéshúsfogyasztásban évi 24,0 kg/fő mennyiséggel (-3,9 kg), amelyet 2015-re sikerült 27,0 kg/fő/év szintre emelni (+3,0 kg). Képesek vagyunk-e ezt tovább növelni a sertéságazat érdekében?
(Forrás: https://sertesinfo.aki.gov.hu/)
- Április 21-én kimutatják és bejelentik a sertéspestis vírusának megjelenését Magyarországon. Három hétre rá 2018. május 10-12. XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok (országos szakkiállítás és vásár) keretében már nem lehetett (?) visszamondani a szokásos sertés tenyészállat bírálat és árverés programpontokat, így az ország több pontjáról (Heves megyéből is!) érkeztek tenyésztők és tenyészállatok a seregszemlére. Ha már a szervezők nem tudtak tenni a „visszás” helyzet elkerüléséről, az élet, azaz a gazdák nagyobb felelősséggel voltak felvértezve, s az árverésen a „kedvező” ár ellenére sem vásároltak tenyész utánpótlást maguknak ebben a helyzetben. A józan paraszti ész felülkerekedik!