2018.04.10. - Mézes Miklós írása
A sertéstartás gazdaságosságát jelentős mértékben befolyásolja a sertéshús előállításához, valamint a hízóalapanyag előállításához felhasznált takarmányok mennyisége és azok ára. A gazdaságosság mellett napjainkban további kihívásként merül fel a korábban általánosan alkalmazott antibiotikumok vagy egyes takarmány alapanyagok felhasználásának részleges vagy teljes tilalma, nem utolsó sorban pedig a sertéstartás fenntarthatóságának biztosítása a környezetterhelés lehető legkisebb mértékre történő csökkentésével. A sokak által jól ismert és alkalmazott elvek, vagy gyakorlatok azonban nem mindenütt érvényesíthetők azonos hatékonysággal, amelynek oka, hogy az egyes sertés genotípusok igényei, valamint a sertéstelepek adottságai is eltérőek. Ennek ellenére mindenki számára megfontolásra javasolhatóak az alábbiakban ismertetett általános elvek és javaslatok.
Antibiotikumok lehetséges alternatívái
A sertés szervezetében a potenciálisan patogén mikroorganizmusok legnagyobb számban a bélcsatornában fordulnak elő és csak abban az esetben jutnak be a szervezetbe, ha a bélcsatorna első védelmi vonala, a bélhám és a hozzá kapcsolódó nyirokrendszer immunvédelme bármely ok miatt sérül. Abban az esetben tehát, ha ezt a védelmet erősíteni kívánjuk egyrészt meg kell akadályozni a patogén baktériumok elszaporodását a bélcsatornában, valamint egyidejüleg javítani szükséges a bélhám állapotát és az immunrendszer aktivitását. Ezek ellen hatnak azonban a számos takarmánynövényben jelenlévő antinutritív anyagok, amelyek egyrészt csökkentik az immunrendszer számára fontos táplálóanyagok emészthetőségét, másrészt bélhámsejt károsodást idéznek elő. Az antinutritív hatású anyagok közül legnagyobb mennyiségben a nem keményítő poliszacharidok (NSP anyagok) fordulnak elő a sertéstakarmányokban. Az NSP anyagok mennyisége és összetétele azonban az egyes takarmány alapanyagokban eltérő, emiatt kedvezőtlen hatásaik csökkentése csak az adott NSP vegyületcsoportra specifikus exogén enzimkészítményekkel valósítható meg. További lehetőség az antibiotikumok helyettesítésére a kedvező hatású baktériumok számának növelése probiotikumok, vagy a kedvező hatású baktériumok számára tápanyagként szolgáló, de nem emészthető prebiotikumok, továbbá egyes növényi hatóanyagok, fitobiotikumok, felhasználásával. Ezek hatékonysága a gyakorlati tapasztalatok alapján jelentős mértékben függ az adott telep általános állategészségügyi és higiéniai állapotától.
Alternatív fehérjeforrások
A sertéstakarmányozásban hosszú ideig általánosan alkalmazták az állati eredetű fehérjeforrásokat az extrahált szójadara mellett. Az állati eredetű fehérjehordozók alkalmazása azonban, néhány kivételtől (pl. halliszt, tejipari melléktermékek) eltekintve az Európai Unió országaiban jelenleg tiltott, az egyéb növényi takarmány alapanyagok pedig úgy a nyersfehérje mennyiségében, mint annak biológiai értékében, azaz aminosav összetételében és arányában, nem érik el sam az extrahált szójadara, sem a halliszt értékeit (1. táblázat). Az extrahált szójadarával kapcsolatban azonban az elmúlt években aggályként merült fel, hogy annak jelentős része genetikailag módosított (GM) alapanyagból készül, így szükséges annak kiváltása más, alternatív fehérjehordozókkal.
Az alternatív fehérjeforrások közül már napjainkban is elterjedten alkalmazzák a kukorica alapú keményítő és bioetanol gyártás melléktermékeit, amelyekkel a szójadara megközelítőleg 50 %-a váltható ki. A kukorica glutén takarmány (CGF), sertésekkel nedves és szárított formában is etethető. Nyersfehérje tartalma a szójához képes alacsony (21,5-23,9 %), biológiai értéke csak közepes, mert lizin és triptofán aminosavakban hiányos, így alkalmazása során ezek kiegészítése is szükséges. Malacok és növendék sertések takarmányában 5-10 %, kocatakarmányokban pedig 5-20 % arányban javasolható alkalmazni. A bioetanol gyártás során legnagyobb mennyiségben keletkező melléktermék a DDGS, amely a szójadarához képest szintén kisebb nyersfehérje (23-29%) tartalmú, lizinben és triptofánban ez is hiányos. Malacoknak és növendék sertéseknek 10-15 %, hízóknak 10-20 %, vemhes kocáknak és kanoknak 20-30 %, szoptató kocáknak pedig 10-20 % mennyiségben javasolják alkalmazását. Az ipari melléketermékek felhasználása során azonban problémát jelenthet, hogy az egyes gyártási tételek táplálóanyag, ezen belül nyersfehérje, tartalma eltérő.
Alternatív fehérjeforrásnak tekinthetők a hazánkban még alig alkalmazott vízi fehérje-források, azaz az algák. Ezek közül a mikroalgák, fajtól függően, szárazanyag tartalomra vonatkoztatva 25-50 % nyersfehérjét tartalmaznak. Ipari méretekben történő előállításuk jelenleg még nem terjedt el Európában, ezért takarmányozási jelentőségük is kicsi, valamint a szárítási költségek miatt áruk sem kompatibilis a szójadarával. Jelenleg a világon az Aphanizomenon flosaquae, a Spirulina maxima és a Spirulina pratensis, valamint Chlorella termelése folyik ipari méretekben. Kísérleti körülmények között mindegyik kedvező hatásúnak mutatkozott a sertéstakarmányozásban, de nagyüzemi méretű kipróbálásukról és annak eredményeiről nincsenek adatok. A makroalgák, azaz a hínár, különböző fajait Ázsiában termelik nagy mennyiségben, amely szintén potenciális fehérje forrás, egyes fajaik nyersfehérje tartalma ugyanis jelentős (30 %). A békalencse is nagy, 35-45 %, szárazanyagra vonatkoztatott nyersfehérje tartalommal rendelkezik, de ez függ a termelési környezet tápanyag tartalmától, ezért alacsony tápanyag tartalmú közegben mindössze 9 %, amely a szárítási költségeket is figyelembe véve nem reális alternatíva a sertéstakarmányozásban.
A rovarfehérje, pontosabban egyes rovarok lárvái, vagy az azokból kivont fehérje felhasználása a sertéstakarmányozásban jelenleg még nem engedélyezett az Európai Unióban, csak a kivont fehérje hirdolizált formája. Perspektívikusan azonban számolni lehet a rovarfehérjékkel, mint alternatív forrásokkal, mert nagy hatékonysággal állíthatók elő és amennyiben nem szükséges a fehérje kivonása, majd annak enzimatikus hidrolízise, költségoldalról is reális alternatívái lehetnek a szójafehérjének. Aminosav összetételük ugyanis azzal közel azonos, amelyet a nagy mennyiségben előállított lisztbogár lárvája (lisztkukac) példáján mutatok be (1. táblázat). Számos kísérlet adatai alapján rovarfehérjékkel a sertések takarmányozásában az extrahált szójadara átlagosan 25 % mértékben váltható ki.
1. táblázat: Egyes sertés takarmány alapanyagok, valamint a rovarfehérje nyersfehérje és limitáló aminosav tartalma
Lehetőségek a környezet nitrogén terhelésének csökkentésére
A sertéstartás során nagy mennyiségben keletkezik nagy nitrogén tartalmú trágya, amelyet a termőterületre juttatva fokozott lesz a környezet nitrogén terhelése. A trágyával kijuttatott nitrogén mennyisége csak olyan módon csökkenthető, ha mérsékeljük a takarmányok nyersfehérje tartalmát. A nyersfehérje tartalom csökkentése mellett azonban szükséges a sertés számára esszenciális aminosavak egyidejű pótlása, amely célra ma már fermentációs úton előállított aminosavakat lehet felhasználni. Az esszenciális aminosavak közül a lizin, a metionin, a cisztein, a treonin és a triptofán áll jelenleg rendelkezésre. Ezek kihasználása rendkívül jó, ezért csak a szükséges mennyiség adagolása szükséges, a sertés számára elsődleges limitáló aminosav, a lizin, arányában. Lényeges emellett az aminosavak takarmány energia tartalmához való igazítása is, mert azok fehérjékbe történő beépülése energiaigényes folyamat, így az csak a szükséges mennyiségű energia egyidejű biztosítása esetén lehet optimális mértékű.
MÉZES MIKLÓS
Szent István Egyetem
Takarmányozástani Tanszék
Gödöllő
